Pár tipp fogai elvesztéséhez!
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de életmódunkkal a fogazatunk tartósságát is befolyásolni tudjuk. Gondoljunk csak az ősemberre, akinek életben maradása attól is függött, mennyire tudta megrágni az elejtett vad húsát, vagy a természetben található magokat, gumókat. A civilizáció belépésével az ember is elkényelmesedett, a főzés, sütés, a mozgásszegény életmód, a gyorsétkezdék mind hozzájárultak ahhoz, hogy megváltoztassuk testünk működését, így fogaink elvesztése is hamarabb bekövetkezik. Adunk néhány tippet, hogyan tudja ezt a folyamatot még inkább felgyorsítani, és minél hamarabb búcsút inteni az összes fogának!
Mostantól ne mosson fogat!
Bár csak kétszer napi maximum öt percet venne igénybe, és csupán egy jobb fogkefe, fogkrém és fogselyem kellene, költse inkább másra kéthavonta ezt a pár ezer forintot, azt az időt pedig töltse inkább a tévé előtt ülve! Minek is ez a plusz faxni? Egyszer úgyis mindenkinek kihull a foga, nem? Az átlag magyar így gondolkodik: átlagosan évente egy fogkefét használ, maximum 40 másodpercet szán a fogmosásra, a fogköztisztítást pedig teljesen elhanyagolja.
Felejtse el a testmozgást!
Már halálosan unja azokat a cikkeket, amelyek arról szólnak, hogy többet kell mozogni, ha nem akar cukorbetegséggel, szívbetegséggel, érszűkülettel, mozgásszervi panasszal, stb. bajlódni. Önnek aztán senki ne mondja meg, hogy mivel töltse az idejét, igaza is van! Felnőtt ember, akinek jogában áll eldönteni, mire fordítja azt a kevéske szabadidejét. Magának aztán ne mondják, hogy a testmozgás hatással van a csontok és így a fogak egészségére is. Pedig ha belegondolunk, az állkapocsban is van csontállomány, ezekbe kapaszkodnak meg a fogak. De ha elégtelen annak minősége, a fogak is meglazulnak, majd idővel kiesnek.
Egye marokszámra az édességet!
Mert az olyan jó, mámorító, boldogító érzés. Cukorka, mogyorókrém, csokoládé, sütemény – van, amelyiknek ellen lehetne állni? Ja, hogy Ön nem szereti az édességet, inkább pogácsát majszol? Egyen azt nyugodtan, ha ez megnyugtatja. A fogszuvasodás pedig nyilván valamilyen furcsa, magától teljesen független egészségügyi problémára vezethető vissza…
Tartózkodjon a D-vitamintól!
Na, már megint egy divathóbort, amit csak a gyógyszerlobby erősít fel! Még hogy a lakosság nagy része Magyarországon D-vitamin hiányban szenved a tél végére? Ugyan már! Marhaság! Nyilvánvalóan butaság az is, hogy a csontok egészségéért és erősségéért nem a D-vitamin felelős. Kerülje tehát továbbra is nyugodtan a napot (úgyis rákkeltő hatása van) és ne szedjen D-vitamint se!
Ne járjon fogászati rendelőbe!
Minek? Még a végén találnak valamit, és az összes pénzét arra kell majd költeni! Nem akar olyan amerikai sztármosolyt?!? Mert másra mire is lehetne jó a fogászati szűrővizsgálat? Teljesen tünetmentes, magának ne mondják, hogy lehet akár ínygyulladása is, amely átfordulhat bármikor fogágybetegségbe és elveszítheti a fogait! A szűrővizsgálatok nem alkalmasak másra, mint hogy a hipochonderek megnyugtassák magukat, hogy az alapos vizsgálattal bármilyen kezdeti szájüregi betegség kimutatható időben!
U.i. Természesen cikkünk a szarkazmuson alapul. Fogazatunk állapotáért kizárólag mi magunk tehetünk az életmóddal, az öngondoskodással, a rendszeres fogászati szűrővizsgálatokkal. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy idős korában műfogsorral élje az életét, vagy hogy a hollywood-i mosoly csak a hírességek kiváltsága!