Öt tipp, hogy gyermeke ne féljen a fogorvostól
Sokszor felvetődik a kérdés, hogy mit kell tenni, ahhoz, hogy gyermeke ne féljen a fogorvostól, hiszen az első tejfogak kibújásánál, már elkezdhet aggódni. Ne adja át félelmét csemetéjének, hanem szerettesse meg vele a fogorvoshoz járást!
Összegyűjtöttünk öt olyan tippet, ami hasznos lehet a jövőre nézve, hogy gyermeke ne tartson a fogorvostól és szinte úgy menjen el a rutin vizsgálatokra, hogy nem érez félelmet.
1. Még a fogak kibújása előtt érdemes meglátogatni a fogorvost
A tejfogak kinövése előtt érdemes lehet meglátogatni a fogorvost, hozzászoktatni a környezethez, az illatokhoz, a légkörhöz, az orvosokhoz. Legtöbbször ilyenkor nem a felnőtt fogászatot javasoljuk, mert lehet egy ilyen esetben egy gyermekfogász lenne a legalkalmasabb. Gondolja csak végig, gyermekét először viszi el fogászatra és ha még most nem is kell semmilyen vizsgálatot lebonyolítani. Akik a gyerekekre szakosodtak tudják, hogy hogyan kell velük bánni és elérni, hogy ne féljenek az új emberektől, idegen helytől és szerszámoktól. Hozzá kell tenni, hogy ma már a felnőtt fogászati rendelők is felkészültek a kicsik látogatására, klinikánkon tudjuk fogadni a gyerekeket, hogy nekik is megfelelő ápolást nyújtsunk.
2. Tegye játékossá a fogmosást
A fogmosás megszerettetése elsődleges, hiszen minél fiatalabb korban kell megtanítani a piciknek, hogy ez fontos. Ezt lehet játékosan is, tehát fogorvosost is lehet játszani, hogy hozzászokjon a helyzethez vagy megengedhetjük neki, hogy ő legyen a fogorvos.
3. Legyünk őszinték
Az őszinteség fontos minden korban! Főleg a kicsiknél, mert ha azt mondjuk valamire, hogy ez fog történni és nem azt kapja cserébe ez sokáig problémákat okozhat majd. Nem kell azt mondania egy látogatás előtt, hogy nem lesz semmi baj, csak megnézik és hirtelen már fúrják is fogacskáit! A jövőre nézve ezek komoly traumákat okozhatnak.
4. Mutassa meg, hogy Ön se fél
Sokszor azt mondják, hogy nem ajánlatos elvinni a gyerekeket akkor, amikor készül, mert láthatja az arcán a félelmet, pedig ha csak egy vizsgálatra megy, akkor érdemes lehet, mert sok kérdésre választ tud adni orvosa és mivel ez egy vizsgálat Ön sem fog tartani semmitől!
5. Jutalom
A gyerekeknél a fogorvos lehet félelmet vált ki, ha korábban voltak rossz tapasztalataik, de ha először megy is egy jó taktika lehet. Jutalom! Megígérheti gyerekének és be is kell tartania, hogy ja jól viselkedik és nem panaszkodik akkor kaphat egy fagyit vagy egy apróságot. Ezek beválnak, hiszen várni fogja a fogorvost és abszolút félelem nélkül megy majd oda. Utána meg is kell dicsérni, hogy ügyes volt, hogy nem sírt és kibírta az egészet!
Reméljük ezekkel az ötletekkel tudtunk segíteni, hiszen nagyon fontos, hogy gyermeke ne érezzen félelmet a fogorvosi székben ülve!
Fogászattal kapcsolatos kérdéseivel és konzultációval bátran keresse klinikánkat, hogy a legjobb megoldást kínáljuk Önnek!