A fogpótlás fajtái
Bár már írtunk korábban a fogak implantálásáról, ez most mégis más. A protetika más néven pótlás, magába foglalhatja a teljes fogsor pótlást és egy-egy fogat is, attól függően, hogy rendelkezik-e gyökérrel vagy nem. Amire szüksége van az egy szakember hozzáértésére, hogy megállapítsa fogai állapotát.
A beavatkozások többsége előtt itt is egy konzultáción kell részt vennie, ahol orvosa felméri, hogy milyen állapotban van a fog. Itt azt is meg kell nézni, hogy allergiás-e a protetika során használt anyagra. A fémet ki kell szűrni, ha csak a nikkelről van szó, akkor ez már abszolút megoldható, hiszen a legtöbb helyen alapból kivonják a nikkelt. A legbiztonságosabb anyagok, amelyek biztosan nem okoznak allergiát, az a porcelán, gradia és a cirkon.
A foghiányoknak többféle pótlása létezik
Az egyik a korona. Ezt akkor ajánlja a fogorvos, ha a fog megrepedt, súlyosan kopott, egy kisebb törésnél, ahol még fogtömés is helyezkedik el, akkor összetartja. Sapkaként kell elképzelni, amelyet a fogra helyeznek rá és javítani fogja esztétikailag a kinézetét. Hogy pontosabbak legyünk a felhelyezést illetően, akkor a fog tetején helyezkedik el és látható. Átlagosan 8-10 évig bírják, ha ínysorvadás állna fenn, akkor hamarabb ki kell cserélni.
Koronák típusai
1, Fém –kerámia: a kerámia teljesen beborítja a fémet, tehát nem kell attól tartania, hogy látszódni fog a fém. Előnye, hogy stabil és erős. A fém koronákhoz használnak arany ötvözetet vagy fémötvözetet. Persze a fém ötvözet attól is függ, hogy allergiás-e rá. Kopás álló, tehát hosszútávon nem lesz vele problémája. Nagy hátránya, hogy a fog nyakánál a fémes része látszódni fog, és szürkés illetve kékes elszíneződés képződhet.
2, Teljes-kerámia korona: nem tartalmaz fém vázat, így gyengébb is. Viszont esztétikailag jobb mint a fémvázas, mert nem fog látszódni a tetején a szürkés rész és elszíneződés sem kezdődhet el. Ezt leginkább a metszőfogaknál ajánljuk.
3, Cirkónium-kerámia korona: ez már teljes porcelán korona. A kerámiának egy cirkónium váz adja az alapot. A cirkóniumot is lehet színezni, a fog színe alúlról jön. Mivel ez egy erős anyag, hidakat is lehet belőle készíteni. Tökéletes esztétikai hatás és nem kell a szürke ínyszéltől tartania.
Gyökeres megoldások
Ha nincs igazi foghiány, mert a gyökér része megmarad, akkor a csapos fogpótlás kerül rá. Az anyaguk fémből készül illetve aranyból. Ezek általában vannak a klinikákon és ott méretben is lehet választani, hogy mi illik a páciens fogához. Ezeknek a élettartama általában 5-6 év, és ezt nagyban befolyásolja a szuvas fogak állaga.
Fogsor pótlás
Az igazi pótlás, amikor már a fogak teljes hiányát pótoljuk. Itt is lehet részleges illetve teljes protézis, mert előfordulhat, hogy csak pár fogat kell pótolni, amihez hidat építenek a legtöbb helyen. A fogatlan állcsont a protézis nyomása miatt sorvad, ez egyénenként változhat, ezért a protézis meglazulhat. Az állcsont anatómiai formája is változó egyes embereknél, ami befolyásolja a protézis stabilitását. Foghúzás után az azonnal készülő ideiglenes protézisek hamar mozgathatóvá válnak a csont leépülése miatt, esetekben fogsor alábélelése, vagy új fogsor készítése szükséges.
Protetikával kapcsolatos kérdéseivel és konzultációval bátran keresse klinikánkat, hogy a legjobb megoldást kínáljuk Önnek!