Érzékenyek a fogaim

Az általában ártalmatlannak tűnő, olykor csak ideiglenesen jelentkező fogérzékenység a szuvasodás első jele lehet. A komolyabb problémák, mint például a fogínygyulladás, a lyukas fogak vagy a fog belsejének még súlyosabb károsodásának kialakulása ellen ezen a ponton azonban még lehet tenni!

Elengedhetetlen kiemelni a megelőzés fontosságát, mellyel megakadályozhatjuk a problémák jelentkezését. A rendszeres fogmosás, fogselyem használat, különböző szájvizek alkalmazása, illetve a dohányzás elhagyása sokban segíthet a fogak egészségének megőrzésében, illetve a fennálló kellemetlenség kezelésében is.

A hidegre, melegre vagy az édes ízek hatására fokozódó, igencsak kellemetlen fájdalom már inkább egy mély szuvasodás gyanújára ad okot. Ilyenkor nem érdemes késlekedni, minél előbb orvoshoz kell fordulni, hiszen az erősen szuvas fog súlyosabb esetben akár annak elvesztéshez is vezethet.

Sokan idegenkednek a fogorvoshoz való látogatástól, pedig a korszerű fogászati kezelések az esetek 99%-ban nem fájdalmasak, a problémák korai észlelésénél teljesen fájdalommentesen vagy csak minimális kellemetlenséggel orvosolhatóak, ráadásul nagyobb sikerrel elkerülhetőek a későbbi szövődmények.

Az orvossal leegyeztetett időpontig természetesen vannak módszerek, amikkel hatékonyan csökkenthetjük a fájdalmat. Ilyen például az arcra rakott hideg borogatás, a gyakori, masszírozó jellegű fogmosás és öblögetés, illetve a rozmaring levél vagy szegfűszeg rágcsálása. Amennyiben a fogbél van gyulladás alatt és a fájdalom többfelé kisugárzik, nem mérséklődik, azonnali ellátásra van szükség.

További információk

Tekintse meg aktuális árlistánkat!

Sok esetben, a leggondosabb fogápolás mellett is kialakulhatnak esztétikai hibák, mint az elszíneződés, foghiány, stb. Ebben szerepet játszhatnak akár örökletes hajlamok is és sajnos magukkal hozhatják azt, hogy frusztráltak vagyunk a fogaink állapota miatt.

A fémmentes fogpótlások alkalmazásával visszaadható a fogak természetes színe és allergiától sem kell tartani. Fogászati klinikánk a fémmentes fogpótlások segítségével a kisebb esztétikai hibáktól a nagyobb restaurációkig szinte minden esztétikai igényt kielégítenek.

A fogak rágófelszíni barázdái, gödröcskéi kedvező feltételt teremtenek a fogszuvasodás kialakulásának. A barázdazárással a fogak barázdáit és gödröcskéit zárjuk el a szájüregtől.

A fényre kötő fogtömés az egyik legelterjedtebb alkalmazás. Színe tökéletesen illeszthető a fogak színéhez, kedvezőbben tapad a foghoz.

Egy fogászati korona (fog alakú „sapka”). Koronának az anyaga lehet porcelán vagy fém alappal borított vékony kerámia, a fogra helyezik fel, amely helyre állítja a fog alakját, mely ez által javítja a fog megjelenését.

Az MDC Dental Fogászati és Implantációs Centrumban teljes körű fogászati ellátást, valamint implantológiai (fogbeültetés) és szájsebészeti kisműtéteket nyújtunk pácienseink számára.

Egy olyan fogászati eljárásról beszélünk, melynek során a sérült vagy fertőzött fogbelet (pulpa), amely speciális sejtekből, erekből, szövetszálakból, idegekből áll, gyökértöméssel pótoljuk.

A lézerfény magas energiatartalma révén képes a szövetek elpárologtatására, ráadásul a csontban biostimulatív hatású, vagyis a csontlebontás helyett a felépítési fázist stimulálja.

A tökéletes szájhigiénia nemcsak esztétikai kérdés. A szájhigénia a fogak épségének és a szájüregben megtalálható szövetek (íny, fogágy) egészségének megőrzésére szolgál.

A házilag kivitelezhető fogfehérítés közkedvelt kozmetikai fogászati beavatkozás, de ennek is az alapja egy átfogó állapotfelmérés.

Fogászati rendelőnkben a White Smile fogfehérítő technikát alkalmazzuk, amelynek a lényege, hogy a fogak felszínére felvitt fogfehérítő gélt egy speciális fény segítségével aktivizáljuk.

A megfelelő szájhigiénia elérésének egyik alapművelete az ultrahangos fogkő-eltávolítás, ami megelőzi vagy csökkenti a különböző fogínygyulladások, fogíny betegségek kialakulását.

Ideális minél előbb, lehetőleg minél fiatalabb korban megkezdeni a szabálytalan fogak korrigálását, ám nem kizárólag gyerekkorban érhető el tökéletes eredmény a megfelelő fogszabályozással.

A gyermekfogászat az általános fogászat elválaszthatatlan része. Az első kibújó fogak megjelenésétől kezdve gondolnunk kell azoknak megtartására, amelyben a legnagyobb szerepe a megelőzésnek van.

A budapesti MDC Clinic Fogászati Központjában elvégzendő fogászati állapotfelmérés egy átfogó vizsgálatot jelent, amely kb. 20-30 percet vesz igénybe.

A minőségi fogorvosi munka alapja az átgondolt, jól felépített és a páciens által is elfogadott fogászati kezelési terv.

A fogászati panoráma röntgen egy fájdalommentes egyszerű vizsgálat, amely elengedhetetlen része a teljes fogászati állapotfelmérésnek.

Nekünk fontos az Ön egészsége! Legyen Ön is partner ebben!

Köszönjük, hogy meglátogatta az oldalunkat!

Szeretnénk megajándékozni Önt egy

INGYENES állapotfelméréssel!

(Száj- és nyálkahártya vizsgálat, szájüregi daganatszűrés, kezelési terv készítése.)

Sikertelen küldés.
Kötelezően kitöltendő mező!
Kérjük, érvényes e-mail címet adjon meg!
Kötelezően kitöltendő mező!Kötelezően kitöltendő mező!
Köszönjük, hogy bejelentkezett, kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!

Köszönjük, hogy meglátogatta az oldalunkat!

Szeretnénk megajándékozni Önt egy

INGYENES állapotfelméréssel!

(Száj- és nyálkahártya vizsgálat, szájüregi daganatszűrés, kezelési terv készítése.)

Sikertelen küldés.
Kötelezően kitöltendő mező!
Kérjük, érvényes e-mail címet adjon meg!
Kötelezően kitöltendő mező!Kötelezően kitöltendő mező!
Köszönjük, hogy bejelentkezett, kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!